Azt mondják, aki szeret sosem fog sírásra késztetni.... Azt mondják,ha valakinek fontos vagy, akkor odafigyel rád... Azt mondják, hogy a szeretet és a szerelem sose fájdalmas....
Tévednek.. A szeretet mindig, minden formában fájdalmas.... Vannak szép percek.. Van, amikor úgy tűnik tökéletes... És van, amikor összetörsz.. Egy bántó szó, egy rosszul értelmezett mondat.. De egyébként most csakis magamat hibáztatom, mielőtt bárki bármit félreértene...


Furcsálltam is, hogy minden tökéletes. Furcsálltam,hogy nem aggódok, hogy nincs az,mint eddig mindig. Hát mégis az van. Igaz, kicsit később... nem 1 hanem 3 hónap után kb.. De ugyanaz. Fizikailag lehetetlen,hogy engem valaki ne unjon meg, ne utáljon meg a hülyeségeim miatt... Érzelmileg lehetetlen engem sokáig szeretni.. Barátok, szerelem bármi.... Egyszerűen.. Túlságosan nagy teret engedek az érzelmeimnek. Vagy nem tudom, lehet túl sok is az érzelmem... Mindig...Az a baj, hogy mindig azt hiszem és aztán mégse... Túl sokat adok ki magamból.. Túl hamar kötődök és túlságosan hosszútávon gondolkodom... Túlságosan érezni akarom,hogy szeretnek, túlságosan vágyom rá,hogy valaki egyszer ne dobjon úgy el magától,mint egy használt rongyot... Túlságosan félek,hogy elveszítem azt aki fontos... Túlságosan az álmaimat akarom követni... Túlságosan önző vagyok úgy látszik...
Sajnálom, nem tudok ellene mit tenni.. Ezerszer is elmondhatnám, hogy mennyire rosszul esik még saját magamnak is a viselkedésem... De mire mennék vele? Nem tudok megváltozni.. Próbálom palástolni,amit érzek, próbálom elrejteni a világ elől, ha fáj.... De nem megy. Sajnálom.......

"Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel,

Sajnos nem állnak össze a mondatok, én nem ide jöttem, nem ezt akartam,

Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,

Azt, hogy minden bűnöm megbocsájtható..."