Nem tudom ti hogyan vagytok vele, de néha annyira -de tényleg nagyon- szeretném tudni, hogy mi miért történik. Mert nem hiszek a véletlenekbe.. Tudom, hogy minden okkal történik, de akkor mire jó a sok szenvedés? Megerősít? Lehet.. De attól még szenvedsz és fáj és éget, és legszívesebben fel se kelnél reggel, mert nélküle nincs értelme... Vagy talán tapasztalt leszel tőle? És többé nem követed el majd ugyanazt a hibát? Ugyan már... Még egy csomószor el fogod követni -ezt legalábbis biztosan.
Vagy lehet, hogy csak felhívják rá a figyelmet, hogy mi csak szánalmas 'kis' emberek vagyunk és, amit nem érdemlünk meg, az sose lesz a miénk.. Kár, hogy legtöbbször fogalmad sincs mit csinálsz rosszul.. De valamit biztos, hogyha két év szenvedés után egyetlen szó nélkül vége lesz mindennek.
Már most tudom, hogy nem bírom sokáig nélküle, és egy ideig mindennap, minden héten, akár hónapokon keresztül sírni fogok utána, sírni fogok miatta, sírni, mert hihetetlenül fog hiányozni.. És azután? Könnyebb lesz? Lehet ez könnyebb valaha? És, ha nem múlik el? Akkor mit kezdjek magammal? Majd jön egy másik? És ha igen mikor? Meddig kell még ezt elviselnem? Ha kell én beletörődök, hogy százszor, ezerszer, végtelen sokszor törje még össze a szívem, csak had legyek vele, had legyek a közelébe...! De egy hónap és kész pasz vége. Ennyi volt... És két és fél évet úgy zárunk le, hogy ott a remény, ami majd szépen meghal, ugyanúgy, ahogy a szívem, a lelkem is százezer darabra törik majd... de olyan helyrehozhatatlanul, hogy utána talán senki se lesz képes újra összeforrasztani soha sem...
Ez bennem most egy újfajta fájdalom. Ez már pusztít, megöl lassanként.. Ezzel már nem lehet rendesen együtt élni...
Egyszer talán könnyebb lesz. Addig is.. Ágós formát hozzuk..
pusz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése