Fura...
Mert ... olyan ritkán jön össze, hogy két ember igazán szeresse egymást...
Vagy az egyik szerelmes és a másik elfogadja vagy csak valami összetartja őket.
De nem értem mire jó, ha mindenki csak csalódást okoz a másiknak.. Ha szereted őt, úgy tedd, hogy ő is boldog legyen... olyan rövid ez az élet és annyira kevés jó dolog jut belőle, hogy azt a pici kis örömet el kell fogadnunk ami néha jut...
Mert ezt mostanában annyira nem becsülik meg... És ezt rossz látni..
Egyébként soha senki nem érti mitől vagyok én ilyen meg olyan és miért nem bízom ösztönösen az emberekben...
Hogy néhányat kiemeljek:
2009.--> Jártam valakivel. Rájöttem h nem szeretem. Na bumm ez se jött össze.
2009 vége---> kidobott valaki, és rohadt nagyot csalódtam. Kb három hónapig sírtam utánna.
2010.---> megismertem valakit... Kialakult valami... Kikosarazott....
2010 ----> összejöttem azzal, aki anno összetört... Mikor kidobott(másodszor) akkor azután dobott ki mituán már összejött egy másik csajjal...
2010---> összejöttem vkivel, de 20 nap után kidobott, mert hm.. nem voltam neki elég jó...(Y)
2010 nyár---> hihetetlen nagyot csalódtam egyszer magamban egyszer meg egy csávóban... Kb fél évet bőgtem utánna....:')) (Y) Nagyon átvert, és megalázott...
2010---> alakult egy-két fiúval, mindegyik úgy kosarazott ki, hogy mikor már majdnem kialakult aztán egyik napról a másikra összejött valaki mással....
Satöbbi, satöbbi... És ez így ment nem egyszer, nem kétszer hanem hihetetlen sokszor...
Lehet, hogy leírva nem tűnik gázosnak, de nagyon ki voltam akadva.
Teljesen elveszítettem magamból azt a lányt, aki voltam....
És most éppen ezért félek, ezért vagyok ilyen negatív, mert elég volt... Nem bírok ki még egy csalódást sajnálom...
Tudom, hogy vele más. Mert hihetetlenül szeretem... De félek nagyon a nyártól.
De mindegy.
Ezekből megtanultam, hogy nem szabad a múltban élni, hanem csak a jelenre koncentrálni...
És szinte lehetetlen, de emiatt vagyok most olyan boldog amilyen.
Mert nem fejjel mentem a falba, mint szoktam, hanem ...
Hagytam, hogy kialakuljon és kivételesen pozitív dolog lett belőle...
Kivételesen úgy szerettem bele Őbelé teljesen, hogy úgy tűnik Ő is viszontszeret...
Nem lehet elképzelni, hogy ez milyen érzés.
Reggel azzal a tudattal kelni, hogy megint egy nappal több eltelt azóta mióta összejöttünk, és este úgy feküdni le, hogy Ő az életem központja és az eddig még teljesen romokban lévő életemet átfordította a lehető legjobbra...<3
Nem tudom miért de vele közvetlen vagyok... És azt hiszem kiismertem nagyjából.
Tudom milyen.
Tudom, hogy mitől fél, hogy mit érezhet kb., tudom, hogy szeret, tudom, hogy mikor idegesítem...
De a legjobban azt tudom, hogy SZÜKSÉGEM VAN RÁ. Egyszerűen nem élem túl nélküle... Mint amikor egy évig esik az eső és hirtelen kisüt a nap...
<3
Lehetetlen és mégis itt van.
Iszonyat módon szeretem. Abnormális.:'d
És ha valami akkor ez örökre szól...
Tudom, hogy nyálasan hangzik, de én még tudok hinni abban, hogy "Igazi , nagy Ő", meg "igaz szerelem" meg "örökké.."
Ő hitette el velem, hogy ezek a dolgok igenis léteznek..!
Miatta lettem az megint, aki régen voltam.
Nagyon sokat jelent...
És nagyon hálás vagyok érte... Mert nélküle a gödör alján lennék
vele viszont együtt ássuk be a gödröt amiből kihúzott...
20. (L)
Szeretlek.(L)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése