....

Néha úgy rám tör, hogy fel akarok adni mindent és tulajdonképp én próbálok nyitott lenni és vidám és kedves és jó fej, de mások ezt nagyon nem értékelik...
És annyira nehéz, hogy próbálok JÓ ember lenni, de ez annyira nehéz... Nehéz, hogy be tudjuk ismerni a hibáinkat, hogy elfogadjuk, ha valami nem a terveink szerül alakul...


Vagy rájönni, hogy majdnem az összes barátod telibe szar.
Valahogy ilyenkor elég nehéz a jó dolgokra összpontosítani.


Ja tegyük hozzá, hogy az egyetlen "reményed" a szerelem... 
Ami szintén nincs most ott.


Magyarul full egyedül vagy.




És nem tudom hová lettek AZOK az idők... Hová lettek a barátaim? 
Hol vannak amikor szükségem van rájuk?
Hogy lehet, hogy tavaly nyáron minden tökéletes volt: barátok minden mennyiségben, és úgy tűnt tényleg IGAZI barátok, akikre mindig számíthatok.


Egy év alatt ennyi rossz dolgot elkövettem volna? Ennyi mindent elkúrtam?
Hogy lehet, hogy alig beszélünk, alig találkozunk, hogy lehet, hogy nincsenek itt, amikor magányos vagyok?
Hogy lehet, hogy lassan senki sincs mellettem?




Hogy lehet, hogy várok valamire és aztán puffanok, mert megint, újra rájövök, hogy
NEKEM SOKKAL TÖBBET SZÁMÍT A KAPCSOLAT, mint a másik félnek?


Nem értek én már semmit...


Hogy lehet, hogy ami tökéletesnek tűnik elromoljon?




Miért van az, hogy én helyre akarom hozni, hogy én dolgoznék rajta, hogy engem érdekel, de Őket nem?


Miért van az, hogy mindig mindenbe belélem magam, hogy aztán pofára essek?


Miért van az, hogy azok akiket a világon a legjobban szeretek már nincsenek velem?


És miért van az, hogy előjönnek a régi, szép emlékek és már csak a sírás maradt, meg a rosszkedv?


Miért hiányzik így minden, ami régen volt?
Miért nem vagyok képes elengedni a múltat?




Miért nem vagyok képes túllépni azon, hogy....?




Nem értem miért ilyen összezavarodott minden...! :(






Az egyetlen, amit ebben a zűrzavarban tisztán látok, hogy SZERETEM Őt és SZÜKSÉGEM van rá, és Ő ezt nem látja, hogy mennyire...
És tudom, hogy kell nekem, és nem akarom, hogy vége legyen vagy, hogy belépjen a képbe ' valaki más..' vagy hasonlók.. Egyszerűen azt akarom érezni, hogy vele vagyok és szeretem és minden annyira tökéletes, mint amikor együtt vagyunk....


Nem tudom miért olyan nagy kérés ez.://






" Könnyebb volna elfutni, 
Minden vágyam feladni,
ami valaha fontos volt...
Könnyebb útra léphetnék,
De akkor már nem én lennék


....
Sok küzdelem vár meglehet,
S az élet mindent elvehet,
De mindig mennem kell tovább..
Míg dal van, addig van remény,
Míg itt vagy, addig nem félek..."


De nem tudom meddig tart ez az állapot.


És tudom, hogy idegesítő vagyok. Nem kicsit.
De sajnos elég sok rossz oldalam van, amit vagy el tud fogadni a másik, vagy megint szenvedni fogok.
Tulajdonképp meg lehet szokni...








Áá leszarom már.:S


Na páá...