.

" Annyi dal van bennem még, annyi szó, mit mondhatnék,

Ami mélyen bennem él....

Álom szülte perc, ha szól a dal és rám figyelsz,

Mindig új reményt ígér..."

" Sok küzdelem vár meglehet,

És az élet mindent elvehet,

De mindig mennem kell tovább.."

Minden, minden megint megváltozott körülöttem.

Nagyon nem akartam, hogy ez legyen.

De hogy őszinte legyek már sejtettem az elején, hogy egyszer rámun, megutál, kiszeret belőlem, vagy hasonlók.

Csak az a baj, hogy ez a dolog szerintem .. nemtudom szerintem mély és nem akarom hogy pont most legyen vége, vagy pont most legyen rosszabb..

Nem akarok semmit csak végre átérezni, hogy mit élhet most át.

Mert nagyon nem értem, és nem tudok segíteni tudom, de...

Valaki nekem azt mondta, hogy sokat számít, ha ilyenkor valaki melletted van.

Meg tapasztaltam is, hogy sokkal könnyebb átvészelni.

És én szeretem és azt akarom, hogy megint olyan boldog legyen, mint volt... 

Persze érthető ha két hónap után már nem lát bennem semmi újat meg stb, de...

De könyörgöm attól még ugyanúgy remeg az a kibaszott szívem ha csak meglátom a nevét valahol....

Tudom, hogy nem vagyok normális valószinüleg megőrültem, de én szeretném a legjobb oldalam mutatni felé, hogy lássa, hogy kiállok mellette és vele leszek akkor is, amikor szüksége van valakire..

Mondjuk tudom ,hogy speciel biztos nem rám van szüksége.. Mert mit tudok én nyújtani azon kivül, hogy meghallgatom, ha mondd valamit , igyekszem kedves lenni és szeretem? Hát semmit... 

Úgyhogy jogos a dolog.

De.. Najó mindegy most nem tudom összeszedni a gondolataim.

Puszpá stb.